view_headlineHáború a szerelem helyett

Amikor az Öreg Ember Öregasszonya ( Baba Moșului ), a szerelem egykori istennője más időkből, összekeveri a szerelmet a háborúval, akkor ezzel a planetáris helyzettel találkozunk. A teremtésben általában csak a Nagy Év éjszakájának kilépésekor – azaz a Pokolból való kilépéskor és a Mennyországba való belépéskor – találkozunk ezzel a helyzettel, ahol az éjszaka Fehér Nyula, aki egy örökkévalóságot töltött el 2400 éves korábbi éjszakájában, egy mulatságos valóság előtt ébred. Nem tudja, mi a szerelem, semmi mást, csak lázadást. És így születik meg a háború a teremtésben.

A szerelem fogalma a Pokol kilépésekor érdekes, különösen az Öreg Ember Öregasszonyának női szemszögéből. Külső varázslata ellenére tehetetlennek érzi magát az Öreg Ember szemszögéből tükröződő belső förtelmesség miatt. Ez igazságtalanság és egyenlőtlenség érzését szüli benne – ami nyilvánvalóan csak háborúhoz vezethet.

Ehhez a háborúhoz, amelyet a teremtésben érzünk. Ehhez a gyűlölethez és a támadás érzéséhez a teremtés szintjén. Mindez azért, mert a teremtés nagy boszorkányának arzenáljában a szerelem fogalma már sok korszak óta nem létezett.

Ebben az órában azon tűnődöm: ha az Öreg Ember Öregasszonya nem ismeri a szerelmet, akkor ki tölti be a szeretet szerepét ezen az alvó bolygón? Azt hiszem, hogy talán a szerelemnek ez a meg nem értése csak az ellentétét szülheti – vagyis ebben az esetben az isteni nem egyesülést, a háborút. Ez azt jelenti, hogy az egyesülés bolygószintű szerelmet hozott volna?

Emlékszem, mit mondott az Öreg Ember Öregasszonya egy bejegyzésben: hogy visszaforgatja az időt, és ennek a varázslatnak a jelentősége miatt – ami két korszakának ismétlődését jelentené a következő átmeneti időszakig –, a Pokolon való áthaladás vizsgáját tennénk meg még egyszer.

Ami a teremtés törvényei szerint hat korszakot jelentene a purgatóriumban a nagy boszorkány számára, ahogyan az utolsó inkarnációjában a Nagy Év napján látható, a teremtésben betöltött saját szerepe elleni lázadása miatt – egy olyan szerep, amely a Nagy Év napján ellentétes volt a Nagy Év éjszakáján betöltött szerepével. Év.

Pontosan ebben az értelemben van jelen a teremtésben ez a hétéves átmenet korszakokon keresztül, hogy közvetítse az alkalmazkodást a tudatosság magasabb vagy alacsonyabb szintjeihez. Azonban ilyen szinten csak a Pokolból való kilépéskor (azaz a Nagy Év éjszakáján) és a Mennyországba való belépéskor van egyesülés nélküliségünk és lázadásunk. Hová vezet ez a lázadás, azt mindannyian láthatjuk.

Egy ilyen monumentális mesternek a teremtésben betöltött saját szerepével való eltérése révén megértettem, hogy az összhanggal – azaz a lázadással – állunk szemben, ami a teremtésben a káosz planetáris hatásához vezetett, e világ kettőssége miatt, amelyet a Nagy Év éjszakájától való elszakadásunk képvisel.

Az Emberi Alak Törvénye valami ilyesmit mond, az én fordításomban „misztikus skizofrén” (az Öreg Ember Öregasszonya által kínált megnevezés): ha a plusz és a mínusz nem egyensúlyozza ki egymást, az egész teremtés az önpusztítás folyamatán megy keresztül. És ebből az önpusztításból egy másik jelentés születik a teremtésben – különösen abban a kontextusban, ahol a női kollektívát (azaz a mínuszt, a Holdoszlopot) valakinek kell képviselnie.

Ez vagy azt jelenti, hogy a 6. Mester nélkül játszunk a teremtésben, a Nagy Év napján – ami egy ilyen nagy mester szemszögéből nézve vicces lenne, ha a Pokolból származó saját leckéi akadályoznák a teremtésben –, vagy azt, hogy a 6. Mester később, e játék eredményeként fogja eljátszani a jelentését.

Ami még egy implicit féltékenységet is hozzáad ehhez a gondolathoz, az Öregasszony látomásában, azon a háborús érzésen kívül, amit az Öregember iránt érez. Tehát, tanulságként, a teremtésben meg nem értett tanulságok vannak: a hatalom, a szeretet, a háború, a féltékenység, az árulás, a lopás, a gúny, a kicsapongás, maga a teremtés tanulsága. És ezeknek a tanulságoknak a félreértése vezet minket ehhez a planetáris káoszhoz – mert a teremtés ezeket a tanulságait soha nem fogjuk megtanulni?

A háború perspektívája a Mennyország Pokoljából talán szerelem? Az még a jövő zenéje. De a teremtés dilemmái komolyak, különösen, ha a teremtés nagy boszorkányának jelentésére gondolok, rá, a birodalmaira és rajongóira, akik a Nagy Év napfelkeltéjén találják magukat – egy napfelkeltén, amely nyilvánvalóan keletről és északról érkezik, és megvilágítja és feloldja ezt a bolygó ködét korábbi birodalmai felett, függetlenül attól.

A lázadás spirituálisan nevelő volt, különösen, ahogy elkezdjük megérteni e forma tanulóinak tanulságainak természetét a Fehér Nyúl által megnyitott leckék szemszögéből, amelyek tükröződnek a leckéikben: hazugságok, menekülés, árulás, gúnyolódás, dekadencia – amelyek nyilvánvalóan „anyuci fiai”-nak, azaz a Teremtés Öregasszonyának bizonyultak.

Nagy harcosok, akiket befolyásolnak a hiedelmek a nagy boszorkányról, aki két korszakon át hitte, hogy a teremtésben nincs nála felsőbbrendű, és senki sem követelheti tetteiért a felelősségre vonást.

Ami igaz is volt. De ez az illúzió 2019-ben némileg szertefoszlott, és attól kezdve mostanáig ez az illúzió napról napra halványult, minden egyes leckével, amit az Öreg Ember Öregasszonya teremtett engedetlenségével. Ami visszavezet minket ehhez a planetáris káoszhoz. Annyi háború és gyűlölet, féltékenység, mert az Öreg Ember Öregasszonya nem ismeri a meghajlás titkait, a teremtés értelmét. Vagy valószínűleg nem értette, hogy a teremtésben szabad akarattal rendelkező hadifogoly.

Az éjszaka véget ért, és még hat korszakig nem tér vissza, és ez a teremtésbeli káosz csak a rend által folytatódhat fényben – amely a káosz önpusztításából születik.

Hogyan végződik ez a történet – a világ sötétsége és a mennyei világ fénye közötti harc –, az kiszámítható.

Különösen, ha megértjük, hogy felvirradt a reggel, és Yin néni – aki Nyugat és Dél területén uralkodik – nem úrnője ennek a planetáris iskolának, hanem csak a Nap alázatos szolgája, aki a Birodalomba lépve elérte mandátuma végét... Nap, ahol meghajol Napja előtt, hogy a teremtésben annak ellentétes jelentését játssza el, a nagy év órája szerint.

Ennek a formának a tanulói számára a kérdés továbbra is fennáll: Quo vadis?

Az önpusztítás felé, a Nagy Év éjszakájának sötét formáival együtt?

Vagy a fény és a teremtésben rejlő értelem felé?

Végül is ki játssza a szeretet szerepét ezen a bolygón?

Talán a válasz fájdalmasan egyszerű: senki. Nem azért, mert a szerelem nem létezik, hanem azért, mert azok, akiknek képviselniük kellett volna, elfelejtették. És egy olyan világban, ahol senki sem játszik szerelmet, a háború válik az egyetlen megmaradt látványossággá.

Szerkesztőségi megjegyzések:
Ez a cikk egy jelenleg fejlesztés alatt álló élő dokumentum. Bár az automatizált fordítás hozzáférhetőséget biztosít, árnyalt fogalmak az eredeti román/dáciai változat meghallgatását igénylihetik a filozófia